Miért választottam ezt a könyvet?
A fülszövege alapján érdekes kriminek tűnt, aminek az a különlegessége, hogy a mai Magyarországon játszódik. Kíváncsi voltam, miként mutatja be az író az országunkat, és hogyan ülteti ebbe a környezetbe a cselekményt.
Véleményem a könyvről
A történetnek hét főszereplője van, közülük hatan egy baráti társaság tagjai. Két házaspár, egy meleg férfi és egy külföldről épp hazatérő nő, akinek a 40. születésnapját szeretnék megünnepelni azáltal, hogy ismét összegyűlnek egy helyre, egy luxusvillába. Ám a hétvége nagyon nem úgy alakul, ahogyan remélték, ugyanis vasárnap hajnalra egyiküket holtan találják a parton. Hogy kit és mi történt vele, azt viszont a regény végéig nem tudjuk meg.
Először is, nagyon tipikus, mégis nagyon egyedi hét karaktert kaptam ettől a történettől. Azért tipikusak, mert a viselkedésük, személyiségük, problémáik alapján simán el tudnám képzelni, hogy valós emberek ma, Magyarországon. Ha körülnéz az ember maga körül, akkor rengeteg hozzájuk hasonló családot, embert látni. És azért egyediek, mert mindegyikük olyan kidolgozott hátteret, személyiséget kapott az írótól, aminek köszönhetően hiába volt hét különböző nézőpont a regényben fejezetenként váltakozva, nem éreztem azt, amit más sok nézőpontos könyveknél, hogy össze lennék zavarodva, ki kicsoda. Azonnal meg tudtam jegyezni, hogy melyik karakter ki, és amikor fejezetet és szemszöget váltottunk, rögtön képes voltam én is váltani, felidézni magamban, hogy most kiről is olvasok éppen.
A történet egyik érdekessége, hogy már az elején megtudjuk, hogy a baráti körből valaki meghalt, de fogalmunk sincs róla, hogy ki, hogyan és miért. Olvasóként nagyon izgatta ez a fantáziámat. Miközben az adott hétvége eseményeiről olvastam, végig próbáltam figyelni a nyomokra, jelekre. Igyekeztem kitalálni, vajon kinek mi oka lenne meggyilkolni a másikat. És hát, ok volt rengeteg, kb. mindenkiről el tudtam volna képzelni, hogy meggyilkolná valamelyik „barátját”, ahogyan azt is, hogy őt fogják meggyilkolni.
Zoli és Szilvi az első házaspár. Zoli valami kormányközeli bazigazdag maffi... izé... vállalkozónak dolgozik, ezért ő maga is nagymenőként viselkedik, azt hiszi, hogy mindenki fölött áll, bármit megtehet. Homofób, rasszista, szexista dolgokat mond és tesz, időként megüti a feleségét, folyton bunkó vele, piál, és néha valami drogot is nyom. És megvannak a maga kis titkai. Ami érdekes volt a karakterében, hogy szépen fel lett építve a háttere annak, miért is vált ilyen emberré. A gyerekkori traumák, az egyetem eleji traumák, a kis titka (amiről egyébként már az elején sejtettem, hogy mi lesz, de érdekes volt olvasás közben figyelni a nyomokat, hogy vajon igazam van-e), a munkahelyi dolgok, hogy miként viszi bele a főnöke (és a vágy, hogy megfeleljen neki és a gazdagok köreihez tartozhasson) a rossz dolgokba, nagyon szépen ki voltak fejtve.
– Kimentek, azt hiszitek, jobb lesz, metoo, mellé chai latte, meg jógaóra, talán a Tinderen is összejön egy cuki feka nagy dákóval. Itthon nálunk meg csak a fingszag. Mégis hazajöttök osztani az észt.
– Tudsz mondani olyat is, amit nem a haverjaid plakátjain olvastál? – Anyám, megáll az eszem, hogy pont a szülinapi bulimon jönnek szembe a nemzeti agymosás legsuttyóbb mondatai.
Végig utálni akartam Zolit, mert megérdemelte volna, viszont sokszor inkább szánalmat éreztem iránta. Mint egy gyerek iránt, akit otthon vert az apja, ezért az iskolában ő is veri a gyengébbeket. Zoli lelkileg sérült. Lelkileg sérült a régi, elnyomott traumák miatt, és lelkileg sérült, mert nem lehet az az ember, aki valójában. A belső hangja mindig próbálja bizonygatni a saját igazát, hogy nincs semmi rossz abban, amit épp tesz, de pont ez a bizonygatás a bizonyíték rá, hogy valójában a lelke mélyén nagyon is tisztában van azzal, hogy a rossz úton jár. Van lelkiismerete, csak teljes mértékben elnyomta. Egyetlen ember mellett tud csak önmaga lenni teljesen, és azokban a jelenetekben látszik, hogy valójában ki is lenne az igazi Zoli, ha végre rájönne, mi a valóban fontos az életben, és tojna a pénzre, a hatalomra és a főnökére.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy az író milyen sorsot szánt neki, mert azt is simán el tudtam volna képzelni, hogy végül helyesen dönt, és megváltozik teljesen az élete, de azt is, hogy ő lesz a hulla. A gyilkosságot is kinéztem belőle, de csak a hirtelen, indulatból vagy félelemből elkövetettet, nem egy előre megtervezettet, mert az nem szolgálta volna az érdekeit.
Szilvit nagyon sajnáltam, amiért a férje bántja, de közben meg egyáltalán nem volt egy túl szimpatikus karakter. Mivel a saját élete boldogtalanná teszi, ezért a barátai életére próbál rátelepedni, eljátssza, hogy mennyire boldog és tökéletes a házassága, és állandóan a kritizálja a barátait, vagy olyasmiket mond, amikkel a lelkükbe tipor. Végig érezni lehetett, hogy a házassága és ő maga is az összeomlás szélén áll, de simán el tudtam képzelni azt is, hogy tovább folytatja a színjátékot, és elnyomja teljesen az érzéseit, és azt is, hogy végül összeomlik, meggyilkolja (valószínűleg) a férjét vagy esetleg valaki mást. Azt valahogy nem éreztem, hogy őt akarná bárki megölni annak ellenére, hogy nem volt túl szimpatikus karakter, azt meg valahogy nem hittem, hogy a férje ölné meg, mert neki nem jött volna jól egy rendőrségi balhé a főnökétől kölcsönkapott villában. Hacsak nem hirtelen indulatból, ahogy fentebb is említettem.
Anna és Áron a másik házaspár. Áron az egyetemen Ági pasija volt, úgy volt, hogy együtt mennek ki külföldre diplomázás után, ám Áron beparázott végül, és Ági egyedül ment el. Aztán Áron összejött Annával, és bár úgy tűnik, hogy lényegében szeretik egymást, mégis megvannak a gondjaik. Egyfelől anyagi gondok, mert Anna vállalkozása tönkrement (jobban mondva Zoli maffiakörei tönkretették), másfelől régóta próbálnak szülővé válni, de sem természetes úton, sem orvosi segítséggel nem akar összejönni nekik a baba. Anna utálja azt a légkört, ami ma Magyarországot jellemzi, megveti Zolit és a köreit, és nagyon ki akar menni külföldre. Azt gondolja, hogy azért is nem tud teherbe esni, mert ide, „ezeknek” nem akar újabb kis rabszolgát szülni. Áron viszont még mindig nem nőtte ki a gyávaságát és bizonytalanságát, és körülbelül ugyanabban a helyzetben van, és ugyanúgy viselkedik, mint az egyetem végén Ágival.
Szóval bár Áron nem volt unszimpatikus, de szimpatikus sem, és elég gyenge jellemnek tartottam. Alapvetően a helyében én sosem barátkoznék olyannal (Zoli), aki azokat támogatja, akik ártottak a páromnak, a családomnak. És ha mégis egy helyre kényszerülnék egy ilyen emberrel, és az beszólna a páromnak, az lenne a minimum, hogy elküldeném a 'csába. Szóval Áron tutyimutyi, nem nagyon vannak elvei, és így ki sem áll semmi mellett. De a maga módján szereti Annát, ezt nem vonom kétségbe. Épp ezért nagyon érdekelt, hogy vajon a végére összeszedi-e magát, és a felesége mellé áll-e, vagy sem. Mert úgy gondoltam, ha nem, akkor ha nem is Anna a parti áldozat, akkor is biztosan el fogja veszíteni a feleségét, csakúgy, mint anno Ágit.
Anna karaktere viszont kifejezetten szimpatikus volt. Ő körülbelül pont úgy gondolkozik az országról, a világról és úgy minden egyébről, ahogyan én. Csak ő bátrabb nálam, mert minden helyzetben kiáll az elveiért és önmagáért, akkor is, ha amúgy valamilyen módon ez bajt okozhat számára. Épp ezért, az ő karakterét nagyon féltettem, főképp, miután a könyv vége felé megtudott egy bizonyos titkot, mert simán el tudtam volna képzelni, hogy emiatt meggyilkolják. Azt viszont nem igazán hittem, hogy ő vagy Áron gyilkosságot követnének el, és valahogy azt sem gondoltam, hogy Áron halna meg.
Aztán ott van Ági, aki régen Áron párja volt, az egyetem után külföldre költözött, és most azért jött haza, mert Szilvi rábeszélte, hogy a 40. születésnapját a barátaival kell ünnepelnie, így ő rendez neki egy buliféleséget. Ági elsőre magabiztos nőnek látszik, hiszen meghozza a döntéseit, és véghez is viszi őket, ám neki is megvannak a gyengeségei és traumái. A Szilvivel való barátsága sem túl egészséges, mivel Szilvi túlzottan anyáskodik fölötte, és már egészségtelen módon kötődik hozzá. Épp ezért Ági nem meri elmondani neki a saját titkát, mert fél, hogy Szilvi hogyan fog reagálni rá.
Megőrültél, kérdezték, remek karriered lehetne itthon, ezzel az aggyal, diplomával (és kinézettel, tették hozzá a pofátlanabb pasik és az irigyebb csajok) a határ a csillagos ég, győzködtek. Nem értették már akkor sem. Nem látták, hogy megfulladok abban a féltudású elit által szétgányolt, lábszagú országban. El innen, minél messzebbre, senki és semmi nem kellett. Vagyis ez így nem igaz.
Áron kellett volna.
Ági személyisége is szimpatikus, ő is az a fajta nő, aki ha fél is, akkor is kiáll magáért, kimondja, amit gondol. Ez pedig a traumáival még nehezebb dolog, szóval a szememben nagyon tiszteletreméltó a kiállása, és őt magát is a gyengeségei ellenére erős nőnek tartom. Róla sem tudtam volna elképzelni, hogy meggyilkol valakit, azt viszont igen, hogy valamiért őt fogják megölni.
És végül itt van Robi, aki Szilvi testvére, meleg, és világutazóként éli az életét. Neki a múltbeli emlékei ráztak meg a legjobban, és ezek az emlékek azok, amik miatt képtelen vagyok Szilvit igazán sajnálni. Robit az apja nagyon durván bántalmazta többször is, amikor rájött, hogy egy másik sráccal jár össze. Azt még megértettem volna, ha Szilvi fél az apjától, és ezért nyíltan nem meri megvédeni a testvérét. De itt nem ez volt a helyzet. Szilvi totálisan érdektelen és érzéketlen volt a testvérével szemben. Én Robi helyében soha az életben szóba sem álltam volna vele, miután már felnőttem és leléphettem. Mondjuk, az sem túl szép, amit Robi tesz felnőttként, de a gyerekkoruk után érthető, hogy nem kötődik úgy a testvéréhez, mint ahogyan két jó testvér tenné. Róla azt el tudtam volna képzelni, hogy valaki megöli, de azt nem igazán, hogy ő lesz a gyilkos.
Nos igen, érdekes kis „baráti” társaság, bár azt hiszem, erre mondják, hogy „minek az ellenség, ha ilyen barátai vannak az embernek”. Nem igazán értem, hogy ezek az emberek hogyan kerültek össze anno fiatalon, miként nem ölték még meg egymást az évek során, és mi a fenéért érezték úgy, hogy nekik össze kell gyűlniük felnőttként is haverkodni egymással. A srácok még úgy ahogy nem akarják meggyilkolni egymást, de azért köztük is vannak feszültségek a mélyben, de a férfiak és a nők, valamint a nők között olyan személyiségbeli, elvbeli ellentétek húzódnak, amik miatt konkrétan nem lenne szabad egy helyiségben lenniük. Nemhogy néhány napot, még néhány percet sem bírnak ki anélkül, hogy ne vesznének össze egymással. Nem is csoda, hogy végül az lesz a találkozó vége, ami, én azon csodálkozom, hogy nem gyilkolták meg egymást mind.
Van még egy szereplő, akinek a barátokon kívül külön fejezetei vannak, mégpedig Feri, a rendőrnyomozó, akinek az lesz a feladata, hogy kiderítse, mi történt a hétvégén, és hogyan haltak meg az áldozatok. Az ő karaktere azért érdekes, mert az író végül emberként fektetett rá nagyobb hangsúlyt, nem pedig nyomozóként. Ugyanis ebben a történetben nem Feri az, aki kinyomozza, mi is történt, hanem mi olvasók. Mi követjük végig az eseményeket, mi ismerjük meg mélyebben a gyanúsítottakat és lehetséges áldozatokat, és mi törjük a fejünket olvasás közben azon, hogy mi is történhetett.
– Mit tudunk, Kovács? – kérdezi a fiatal zászlóstól, akivel már két rablási ügyben is dolgozott együtt. egy éve kerülhetett a kapitányságra, értelmes, beszél angolul, még egy év, és már Amszterdamban lesz portás duplaennyiért. Mindig ez van, a legtöbb kolléga arcát megjegyeznie sincs ideje.
Feri nagyrészt azért van jelen a sztoriban, hogy az író általa bemutathassa a rendőrség működését ma Magyarországon, valamint a rasszizmust. Feri ugyanis roma származású, és emiatt több olyan inzultus is éri, többek között a feletteseitől és nagy hatalmú emberektől is, ami erre vezethető vissza. Annak ellenére, hogy Feri a történetben lényegében egyáltalán nem nyomoz, mégis szerettem a fejezeteit olvasni, mert szimpatikus karakter volt, akivel együtt tudtam érezni. És aggódtam érte, hogy ez az eset vajon milyen kihatással lesz rá, a munkájára, a jövőjére. Ugyanis ha egy nagy hatalmú geng... izé... üzletember villájában meghal valaki, az elég ciki dolog. És sajnos a könyvben nem a lehetséges gyilkosnak, hanem a nyomozónak, aki esetleg egy olyan gyilkosra bukkanhat, akit a hatalmasok védenek a törvényektől.
Ez egy olyan regény, amiben nincsenek nagy kalandok, akciójelenetek, mégis nagyon érdekfeszítő. A hangsúly a karaktereken van, a jól kidolgozott személyiségük, háttértörténeteik, a pszichológiai szál az, ami foglyul ejti az olvasót, és nem ereszti. Ez a történet az első oldaltól az utolsóig fenntartotta a figyelmemet, nagyon izgalmas volt olvasni az adott karakterekről, nagyon izgalmas volt fejben nyomozni, elméleteket gyártani.
És kifejezetten örülök, hogy a történet vége teljesen logikus volt, mégis sikerült meglepni vele. Voltak ötleteim, ki lehet a gyilkos, ki az áldozat, és mi állt a halála hátterében, de végül totál más történt, mint amire számítottam. Viszont nagyon tetszett ez a megoldás, egyedi volt, érdekes és tényleg logikus.
Magadra húzhatod a takarót, de a nap végén a valóság úgyis bekopog. A gyereked iskolába megy, és se tanár, se fűtés. Anyád kórházba kerül, és te viheted be neki az aszpirint meg a vécépapírt, aztán meghal fertőzésben.
A mai Magyarország bemutatása is érdekesre sikeredett. Újat lényegében nem mondott erről a könyv, mert minden, amiről olvashattam benne, lényegében nyílt titok azoknak, akik nem egy barlangban élnek. De a hangulat nagyon átjött. Lényegében a történet pont azt a hangulatot festette meg, amiben nap mint nap benne élünk. Mondhatnám, hogy nosztalgikus volt, de mivel még nem múlt el, ezért inkább csak ismerős. Remélhetőleg néhány év múlva már valóban csak nosztalgiát fogok érezni, ha előveszem ezt a könyvet.
Hogy tetszett ez a könyv?
Nekem nagyon bejött, hogy nem az akción és a kalandokon volt a hangsúly, hanem a karaktereken és a pszichológián. Imádtam, hogy olvasóként a nyomozó bőrébe bújhattam, és olvasás közben azon elmélkedhettem, ki a gyilkos, kit ölt meg, és miért. A történet közege nagyon ismerős volt, a vége pedig érdekesre sikerült, az író meg tudott lepni vele. Annát és Ágit nagyon megszerettem, szerintem velük jó barátok lennénk, ha a valóságban is léteznének, mert pont ugyanúgy gondolkodunk és érzünk a főbb dolgokkal kapcsolatban. Feri is kifejezetten szimpatikus volt, és Robit is kedveltem annak ellenére, hogy voltak döntései, amikkel nem értettem egyet. A többieket pedig annak ellenére nagyon izgalmas karakternek találtam, hogy egyáltalán nem vagy nem voltak túl szimpatikusak.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akik szeretik a lélektani, pszichológiai történeteket, amik lassan haladnak, nem kalandosak és akciódúsak, de cserébe igazán megmozgatják az olvasó agyát.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
Mostani nyereményjátékunkban a Cser Kiadó köteteiből szemezgetünk. Minden állomáson találtok egy-egy részletet a fülszövegből, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Részlet a játékhoz:
„A bombázó repülőgépek története az 1900-as évek elejéig nyúlik vissza. A technológia megjelenése örökre megváltoztatta a hadviselés természetét – támogatói azt állították, hogy a tömeges bombázások az ellenséges lakosság demoralizálása révén gyors győzelmet eredményeznek. Az elképzelés továbbra is él: ha a bombázók elég erősek, gyorsak és pontosak, a háborúkat gyorsan meg lehet nyerni.”
Állomáslista:
07. 26. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 29. Kelly és Lupi olvas
