Szigethi Zsófia: Láthatatlan akadályok – Útmutató autista és ADHD-s gyerekek megértéséhez és támogatásához – Blogturné

A Kulcslyuk kiadónak köszönhetően most két érdekes könyvet is bemutathatunk nektek. Elmondjuk a véleményünket Szigethi Zsófia Láthatatlan akadályok, valamint Kádár Annamária (Kis)kamaszok – Milyenek ők ma, és hogyan kapcsolódjunk hozzájuk jól? című könyvéről. Tartsatok velünk a turnén, és a végén megnyerhetitek a két könyv közül az egyiket.

Miért választottam ezt a könyvet?

Mert extrém módon introvertált vagyok (szeretem az embereket, csak legtöbbször nem tudok mit kezdeni velük, és hamar lemerülök mellettük érzelmileg, pszichésen és fizikailag is), és egyéb szempontokból is mindig kilógtam a többi ember közül, szóval mindenkivel együtt tudok érezni, aki hasonló nehézségekkel küzd ebben a világban. Mert a Facebookon már régóta olvasgatom az író edukációs oldalát, és azon is sok érdekes információhoz jutottam. És nem mellesleg azért, mert még mindig bennem van egy regényötlet, aminek a főszereplője egy aspergeres fiatal férfi. Anno egy novellám róla meg is jelent a KMK-nál, de a regénnyel csak félútig jutottam, mert egyelőre túl nagy falatnak bizonyult. Még sokat kell olvasnom és tanulnom a témában, hogy a történetem ne legyen sablonos és/vagy tudománytalan. Szóval majd egyszer... Addig is tanulok a témáról a szakemberektől, többek között ezen könyv írójától.

Külcsín és kivitelezés

A kötet viszonylag átlagos méretű, puha borítós, a belső lapok minőségiek. A szöveg fejezetekre és azon belül is kisebb részekre van tagolva, egyszerű, de cuki illusztrációkkal, ábrákkal van alátámasztva.

A borítón a zöld-rózsaszín-narancssárga, valamint a bőrszínek dominálnak. Egy zöld kéz nyúl bal oldalról több bőrszínű, rózsaszín és narancssárga kéz felé, amik a jobb oldalon találhatók. Én ezt úgy értelmezem, hogy a zöld kéz az autista és/vagy ADHD-s embereket szimbolizálja, akik szeretnének beilleszkedni, barátokra lelni, nyújtózkodnak a többi ember felé, hogy ne legyenek magányosak, ne legyenek egyedül. A jobb felől kinyúló kezek által szimbolizált neurotipikus emberek pedig, mivel a zöld kéz felé nyúlnak, ezért az elfogadást, nyitottságot jelképezik, egy olyan társadalmat, ami nem taszítja ki azt, aki másképp működik. Szóval az illusztráció illik a témához az én értelmezésemben.

Egy tudományos könyv esetében nem is kell ennél több minden a borítóra, szóval én 5-ből 5 pontot adnék.

A kötet felépítése és témája

A könyv a bevezető és zárógondolatokkal együtt 14 fejezetből áll. Van olyan fejezet, ami egyetlen összefüggő szövegből áll, de a legtöbb kisebb részekre, alfejezetekre van tagolva.

Némi bevezető után megtudhatjuk, mi is az autizmus és az ADHD pontosan, mik az okaik, milyen viselkedések jellemzik az autista és/vagy ADHD-s embereket, majd arról is olvashatunk, milyen, amikor az autizmus és az ADHD egyszerre van jelen. Kapunk elméletet, tudományos tényekkel és szakemberi tapasztalatokkal alátámasztva, és gyakorlati segítségeket, valódi autista és/vagy ADHD-s emberek életéből vett példákat. Megtudhatjuk, hogy főképp szülőként és pedagógusként hogyan támogathatunk egy autista és/vagy ADHD-s gyereket, miképp akadálymentesíthetünk, hogyan fejleszthetjük. Megismerkedhetünk különböző segítő módszerekkel, és arról is olvashatunk, hogyan működjön együtt egymással a család és a különböző szakemberek a gyerek érdekében.

Nagyon tetszett, hogy külön kitért a könyv a lányokra. Ugyanis a legtöbbször, ha az autizmusról és/vagy az ADHD-ról van szó valahol, akkor azokról a jellemző viselkedésekről beszélnek, amik nagyrészt a fiúkra vonatkoznak. Ugyanis az autista és/vagy ADHD-s lányok viselkedésére teljesen más jellemző, és sokkal jobban maszkolják ezeket, mint a fiúk, valamint a sztereotípiák is nehezítik a felismerést (a lányok csendesebbek, visszahúzódóbbak stb.), így az autizmusuk és/vagy ADHD-jük sokszor rejtve marad, vagy később derül csak ki, mint a fiúk esetében. A könyvből megtudhatjuk azt, hogy a lányok esetében mik a jellemzők, miben különböznek a fiúktól.

Az is érdekes volt, hogy nemcsak külön az autizmusról és külön az ADHD-ról tudhattam meg dolgokat, hanem arról is, milyen az, amikor a kettő egyszerre van jelen egy ember esetében. Máshol nagyrészt csak külön-külön olvastam erről a két témáról, és fogalmam sem volt, milyen lehet az, amikor valaki AuDHD-s, szóval egy csomó új információt nyertem az erről szóló fejezetből.

A felépítésre és témára 5-ből 5 pontot adok.

Stílus és tartalom

Látszik, hogy Szigethi Zsófia szakember, mert tudományos tényekkel, példákkal, valós esetekkel alátámasztva beszél a témáról a könyvben. És látszik, hogy Szigethi Zsófia edukációs Facebook-oldalt vezet, mert mindezt úgy írja le a könyvben, hogy az ne csak a szakembereknek legyen érthető, hanem az érintett szülőknek, vagy épp az egyáltalán nem érintett, neurotipikus embereknek is.

A kötetben elmélet és gyakorlat is található. Ami kifejezetten tetszett, hogy kapunk általános és konkrét példákat is, hogy tényleg megértsük mind a leírtakat, mind az autista és/vagy ADHD-s emberek viselkedését és érzéseit. A konkrét példákban az író autista és/vagy ADHD-s emberek, főképp gyerekek egy-egy életeseményét meséli el, hogy mi történt velük, hogyan éreztek és viselkedtek az adott helyzetben, milyen láthatatlan akadályokba ütköztek, és ezeket hogyan lehet lebontani előttük, mi a megfelelő viselkedés, reakció egy tanártól, szülőtől, bárkitől az adott helyzetben.

Az általános példákban pedig az író megpróbál olyan párhuzamokat felvázolni, amik a neurotipikus emberek számára is ismerősek lehetnek, ezáltal jobban megérthetik az autista és/vagy ADHD-s embereket. Például sok autista és/vagy ADHD-s ember folyamatábrák alapján végez el bizony tevékenységeket. Ezt látva egy neurotipikus ember azt gondolhatja, hogy az az autista és/vagy ADHD-s, aki ilyesmit használ, valójában nem is önálló, holott neurotipikusként is sokszor használunk segítő dolgokat hétköznapi tevékenységekhez. Például, ha egy recept alapján főz meg valaki egy ínycsiklandó ételt, eszünkbe sem jutna azt gondolni, hogy az semmiség, mert receptből csinálta. Ahogyan egy szemüvegestől sem várjuk azt, hogy segédeszköz nélkül boldoguljon, hanem adunk neki egy szemüveget.

Az illusztrációk is nagyon tetszettek. Egyszerű kis pálcikabábukról van szó, mégis annyira kifejezőek, nagyon jól átadják az érzelmeket, és még cukik is.

Mivel korábban is olvastam már a témáról, többek között az író Facebook-oldalán is, ezért sok ismerős gondolatot, tényt találtam a kötetben, de így is tele volt olyasmikkel, amik újdonságot jelentettek számomra. Amiknek köszönhetően most még egy kicsit jobban érthetem a téma különböző aspektusait, és még inkább megérthetem az autista és/vagy ADHD-s emberek érzéseit, viselkedését. A könyv olvasása közben rengetegszer gondolkoztam azon, hogy hétköznapi emberként (nem szakemberként, nem gyakorló tanárként, nem érintett szülőként) miként tudnék tenni a láthatatlan falak lebontásában.

Szóval 5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Számomra nagyon érdekes, elgondolkoztató és tanulságos volt. Tetszett, hogy hétköznapi, érthető nyelven adta át a tudományos tényeket, tapasztalatokat, és mindent alá is támasztott felfogható és átérezhető példákkal. Egy csomó olyan altéma előkerült, ami kifejezetten érdekelt, mint például az autista és/vagy ADHD-s lányok helyzete, vagy épp a sarlatánok felismerése.

Szóval összességében 5-ből 5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Nos, pedagógusoknak és érintett szülőknek mindenképpen, de őszintén szólva mindenki másnak is, akár érintett közvetlenül a témában, akár nem. Rengeteget lehet tanulni ebből a kötetből.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal a turnén szereplő két könyv szerzőivel kapcsolatban teszünk fel kérdéseket nektek. A helyes válaszokat írjátok be a Tally megfelelő sorába.

Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Kérdés a játékhoz:

Milyen néven indított edukációs Facebook-oldalt Szigethi Zsófia?

Állomáslista:

Blogturné

10. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 30. Könyv és más

11. 01. Spirit Bliss Sárga könyves út – Extra

Alexis Hall: 10 dolog, ami meg sem történt – Blogturné

A Boyfriend Material – Pasialapanyag írója egy új romantikus komédiával jelentkezett, ami akárcsak a Pasialapanyag, ugyanolyan vicces, szeretnivaló és bohókás. A könyvről a Blogturné Klub három bloggere mesél. Tarts velünk, és ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a könyv egy példányát.

Miért választottam ezt a könyvet?

Imádom Alexis Hall másik sorozatát, a London Callingot, mert baromi humoros, és azt reméltem, hogy ez a történet is hasonlóan vicces és romantikus lesz majd.

Külcsín és kivitelezés

A borító stílusa nagyon hasonló a London Calling-sorozatéhoz mind színvilágban (piros-kék), mind a két főszereplő illusztrálásában, szóval ahogy rápillant az ember, azonnal tudja, hogy Alexis Hall könyvéről lehet szó. Ami szerintem marketing szempontjából jó dolog.

A két főszereplőről készült illusztráció nagyrészt hasonlít a könyvbeli leírásokhoz, pl. Jonathan sötét hajában ott van az ősz tincs, a szemöldöke is dús, és elég morcosan néz, de Sam a rajzon sokkal idősebbnek néz ki szerintem (a könyvben a húszas évei második felében jár, a rajz alapján viszont a harmincas évei második felére helyezném). Összességében a koncepció tetszene, de valahogy a karakterek, hiába hasonlítanak bizonyos jellegzetességek miatt a könyvbeli leírásokhoz, valahogy mégsem jönnek be.

A kötet minősége ugyanolyan, mint a többi KMK-s könyvé. Amit amúgy értékelek, hogy olvasás közben szinte teljesen szét tudtam nyitni úgy a könyvet, hogy sem a lapok nem lazultak meg, sem a könyv gerince nem tört meg, vagyis totál kényelmesen lehetett olvasni.

5-ből 4 pont.

Alapötlet

A történet alapja ugyanúgy egy „színjáték”, mint a London Calling-sorozat esetében. Ott a két főszereplő azt játszotta meg, hogy együtt járnak, itt viszont Sam tesz úgy egy munkahelyi balesetet követően, mintha amnéziás lenne, hogy Jonathan, a főnöke ne rúghassa ki őt és az egész csapatát. Mivel Samnek nincs senkije, és Jonathan tart attól, hogy Sam beperli őt (lévén miatta történt a baleset), ezért befogadja őt magához arra a pár hétre, míg az agyrázkódása helyre nem jön teljesen. Két egymást eleinte nem igazán kedvelő, de magányos és boldogtalan meleg férfi összezárva, karácsony idején... Úgy, hogy Jonathan egész családja is felbukkan, és azt hiszik, hogy Sammel együtt járnak... Nos igen, elég pikáns és humoros helyzeteket teremt.

A sztori így elsőre eléggé brazil szappanoperásan hangzik, és én úgy alapból nem igazán vagyok oda az ilyen szappanoperákért, logikai megbicsaklások is vannak benne, de Hall humora olyan élvezhetővé és szerethetővé teszi a történeteit, így ezt a regényt is, hogy egyszerűen lehetetlen nem imádni.

– Szóval inkább házvezetőnő lett helyette?

Megvonja a vállát.

– Csak átmenetinek szántam, de szerencsém van Mr. Foresttel, és azt hiszem, inkább olyan ember vagyok, aki azért dolgozik, hogy éljen, nem pedig fordítva. Néha aggódom, hogy esetleg sorozatgyilkos, de úgy gondolom, felmondhatnék, ha valaha végtagokat kellene feltakarítanom.

– Eléggé biztos vagyok benne, hogy nem sorozatgyilkos.

– Honnan tudja? – kérdezi. – Amnéziája van.

A neten volt, aki azt rótta a szemére, hogy ez a sztori túlságosan hasonlított a London Calling-sorozat sztorijához, de engem ez egyáltalán nem zavart. Igaz, hogy ugyanúgy félreértésekre és megjátszásra épült a cselekmény, és ugyanúgy használta Hall a humor eszközét, de ettől még a cselekmény totál más volt, és egyszerűen jó érzés volt olvasni. Olyan otthonos, mintha egy téli napon egy vastag takaróba bugyoláltak volna, és még egy bögre forró teát is nyomtak volna a kezedbe.

Szóval nekem a hasonlóságok ellenére 5-ből 5 pont, mert pont annyi hasonlóságot találtam, ami még pont jólesett a lelkemnek.

Cselekmény

A cselekmény lényegében olyan volt, mintha egy Jóbarátok, Így jártam anyátokkal vagy hasonló sorozat és egy érdekesebb brazil szappanopera keverékének a melegváltozatát olvasnám éppen. Ahogy faltam az oldalakat, konkrétan láttam a szemem előtt sorozatként leperegni a jeleneteket, mert Hall annyira filmszerűen dolgozta ki őket. És ez sokat hozzátett a helyzetkomikumokhoz és a párbeszédekben található humorhoz. Konkrétan olvasás közben megesett, hogy röhögőgörcsöt kaptam, mert egyszerűen elképzeltem az adott jelenetet, és annyira vicces volt, hogy potyogó könnyekkel röhögtem a szobámban hosszú percekig, és nem bírtam abbahagyni. De a röhögőgörcs mellett is majdhogynem végigkuncogtam, -mosolyogtam az egész könyvet, mert nagyon szórakoztató volt számomra.

Az mondjuk tény, hogy szerintem nincs olyan főnök a világon, aki egy munkahelyi baleset miatt annyira beparázik, vagy akkora felelősséget érez, hogy befogadja magához az alkalmazottját, míg az helyre nem jön. Szóval az alapkoncepció kicsit fura, de ez azért megesik a sorozatok és szappanoperák világában, szóval egy vállrándítással elfogadtam, hogy oké, mégis létezik egyetlen ilyen ember a földön. Erre pedig azért voltam képes, mert a cselekmény maga nagyon érdekes volt, és teljesen lekötött.

Imádtam a kis összeesküvéses szálat, amiben Sam a munkatársaival próbálja elérni, hogy ne rúgják ki őket. Nagyon tetszett a családi szál, amiben Jonathan minden létező rokona felbukkant, és elég hát, finoman szólva is mind elég érdekesek, de közben meg szerethetőek. Mondjuk, a valóságban valószínűleg én is ugyanúgy megőrülnék tőlük, mint Jonathan. És nagyon izgalmas volt a romantikus szál is, szép lassú folyamatként lett kidolgozva Sam és Jonathan egymásra találása, amit megfűszerezett a tudat, hogy amikor kiderül az álamnézia, akkor lesz még itt kalamajka bőven.

Szóval a cselekményre 5-ből 4,5 pontot adok.

Karakterek

Mind Sam, mind Jonathan karaktere igazán szerethető volt számomra. Jonathan elsőre egy mogorva, munkamániás pasinak tűnik, de persze azonnal sejteni, hogy több van az öltönye alatt, mint azt elsőre bárki gondolja. És hát, a legtöbbször igaza van főnökként, a probléma csak az, hogy az utasításait parancsként adja ki, és nem magyarázza el az alkalmazottainak a teljesen logikus okokat, akik emiatt azt gondolják, hogy a döntése csak szimpla szemétkedés, pedig nem. Amúgy a munkamániájának múltbeli okai vannak, és valójában a magányát, a félelmeit és a lelki sebeit rejti el a morcosságával. Samnek az odaköltözés után lehetősége van egy más környezetben megismerni őt, és szép lassan felfedezi Jonathan valódi énjét.

– Apád azért jött, mert csúnyán összevesztetek, és borzalmasan érezte magát.

Jonathan már a dolgozószobája felé tart.

– Biztos vagy benne, hogy ugyanarról az emberről beszélünk? Az apám soha életében nem mutatott erős érzelmeket.

– Te sem nagyon, pedig neked is vannak.

Megáll.

Sam jó és rossz főnök egyszerre. Jó, mert valóban törődik az alá beosztott emberekkel, figyelembe veszi az élethelyzetüket (pl. a legpocsékabb dolgozójának el kell tartania a beteg nagyiját, egy másiknak meg több szabadnapot, szabit ad, mert az illető a munka mellett még tanul), elnézi a hibáikat. Rossz, mert ettől teljesen függetlenül nem szab kereteket nekik, és nem jelöl ki célokat sem. Olyan, mint egy szülő, aki szereti a gyerekeit, de mindent rájuk hagy, egyáltalán nem neveli őket. Pedig úgy is lehet szeretni, sőt, úgy egészséges szeretni, hogy közben észszerű, de emberséges szabályokat hozol, betartatod azokat, és megtanítod, hogy a tetteknek következménye van. Ezzel teszel jót mind a gyerekeidnek, mind az alkalmazottaidnak, és persze az üzletnek is. Sam egyébként nem direkt akarja átverni Jonathant az amnéziával, egyszerűen belekeveredik a helyzetbe, és utána már csak azért nem tisztázza, mert meg akarja menteni az alkalmazottait. Vagyis nem egy simlis, szemét ember ő, amiért ekkorát hazudik, csak szimplán bepánikol, és meg akar védeni másokat.

Szóval mindkettejüket nagyon bírtam, de Jonathan karaktere egy picivel közelebb állt hozzám, mert sok mindenben hasonlít rám. Én is eléggé beletemetkezem a munkába, nagyon hasonló okokból, mint ő teszi. És bár szeretem a közeli családtagjaimat, időnként a sírba visznek, mert teljesen más a habitusunk. Míg én szívesebben ücsörgök el teljes csendben a szobámban, és olvasok, írok, dolgozom, addig ők csacsognak, valóságshow-kat néznek, és nincsenek túl jóban a csenddel. Úgyhogy mikor beözönlött Jonathanhez az egész családja, baromira együtt tudtam érezni vele, mert bár olvasóként viccesek voltak, ha a valóságban kellett volna ennyi hangos emberrel együtt töltenem akár csak egy félórát is, én is kiborultam volna.

Nagyon viccesek voltak amúgy Sam kollégái és Jonathan családja is, olyan párbeszédeket nyomtak le, hogy nem bírtam nem röhögni. És imádtam Gollamot, Sam furcsa macskáját, aki előbb meg tudta olvasztani Jonathan szívét, mint Sam maga.

– Ez a probléma a modern, késői kapitalista társadalommal! Megtagadja az emberektől a koncepcionális keretet ahhoz, hogy elképzeljenek egy alternatívát. Így még a kirekesztettek és jogfosztottak sem tudnak elképzelni egy alternatív rendszert, csak ugyanennek a rendszernek egy olyan változatát, amelyben nagyobb részük van a vagyonból.

– Ó. – Nem tudom, mit mondjak erre. – A politikus szól belőled.

– Ne aggódj, nem szavazhatok. És mire megtehetem, addigra már annyira bele leszek fáradva, hogy megelégszem majd a második legrosszabb lehetőséggel, mint ti mindannyian.

A mellékszereplők egyébként kicsit sablonosak voltak, de mivel ez egy szappanopera-szerű komédia volt könyv formájában, így szerintem ezzel semmi gond nincsen ezen kivételes esetben.

Szóval számomra 5-ből 5 pont.

Lezárás

A lezárásban igazából nem volt semmi meglepő. Pontosan az történt, amire számítottam. Ennek ellenére alig vártam, hogy Sam és Jonathan végre tisztázzák a dolgokat, mert rossz volt őket szenvedni látni. És bár a regény kerek egésznek bizonyult, nem bánnék ebből a történetből sem egy folytatást.

Szóval 5-ből 4,5 pont, mert a lezárásban nem volt semmi meglepő.

Hogy tetszett ez a könyv?

Imádtam! Nagyon humoros volt, körülbelül végigmosolyogtam és -röhögtem az egészet, egyszer még röhögőgörcsöt is kaptam az egyik jelenetnél. A két főszereplő szerethető volt számomra, együtt is jól hozták a kémiát, és a mellékszereplőket is megszerettem annak ellenére, hogy sablonkarakterek voltak, mert ez egy ilyen szappanopera-szerű sztoriban szerintem egyáltalán nem hiba.

Vagyis 5 pontból 5 pont, mert minden hibácskája ellenére imádtam.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a Jóbarátokhoz, Így jártam anyátokkal-hoz és hasonló humoros sorozatokhoz hasonló történeteket LMBTQ+-köntösben, és szeretne jókat nevetni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A kötet főhősét, Samet a szülei A Gyűrűk Ura egyik szereplőjéről, Samwise-ról nevezték el, akit mi Csavardi Samuként ismerhetünk a kötet magyar fordításában. A mostani játékunk során minden állomáson egy-egy A Gyűrűk Ura-karakterről látsz képet, a feladatod pedig, hogy beírd mely karakterről van szó. Angol és magyar nevet is ugyanúgy elfogadunk.

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

10. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 29. Hagyjatok! Olvasok!

10. 31. Sorok Között

Légrádi Gergely: Éppen annyi – Blogturné

Légrádi Gergely az elmúlt évben megjelent Falaink című könyve után idén az Éppen annyi című történetfüzérrel, novelláskötettel örvendeztette meg az olvasókat. Kövessétek végig a Blogturné Klub háromállomásos turnéját, ismerjétek meg a kötetet, s a turné végén megnyerhetitek a könyv egy példányát a Kalligram Kiadó felajánlásában.

Miért választottam ezt a könyvet?

Múlt évben olvastam az író Falaink című regényét, ami kifejezetten érdekes volt, és kíváncsi voltam, milyen novellákat ír.

Külcsín és kivitelezés

Egy puha borítós kisebb méretű, vékonyka és könnyű könyvről van szó, amit simán hurcolhatunk magunkkal akárhová, mert például buszozás közben, a munkahelyünkön ebédszünet alatt is könnyedén olvasgathatjuk. Alig van súlya, és csuklókímélő a tartása.

A borító illusztrációja nagyon egyszerű. A háttér sötétkék, rajta apró fehér, kavargó vonalak vannak. Ezekről nem tudtam eldönteni, hogy az eget vagy valamiféle áramló folyót, tengert jelképeznek-e, esetleg valami teljesen mást. Az ég vagy a tenger kettényílik egy repülő madárnak, akár Mózesnek a tenger, szóval hajlok a tengerértelmezés felé. A borító hátulján hasonló illusztráció van, csak azon már három madár ücsörög a felhőkön vagy a hullámokon, vagy fogalmam sincs hol. A madarak amúgy fecskéknek tűnnek.

5-ből 4 pontot adok, mert klassz, hogy könnyen cipelhető és olvasható kötetről van szó, de az illusztrációja kivitelezésében nekem túl egyszerű, jelentésében pedig nem tudtam konkrétan értelmezni, csak ötleteim vannak, de azok sem tudom, miként kapcsolódnak a kötetben található novellákhoz.

A kötet felépítése és témája

A könyv öt nagyobb részre tagolódik, mindegyikben nyolc novella található. Vannak kivételek, de a történetek többsége a családról szól. Nagyrészt vagy diszfunkcionális családokról (alkoholista apa, veszekedő házaspár, előző családból származó gyerek, akit a mostani gyerek utál stb.), vagy olyan felnőttekről, akik épp most vagy nemrég vesztették el (vagy ténylegesen, vagy leépülés miatt átvitt értelemben) valamelyik szülőjüket, nagyszülőjüket.

A novellák elég borongósak, nem is emlékszem rá, hogy volt-e benne olyan történet, amire azt mondanám, hogy legalább egy kicsit pozitív hangulata volt. Amit igazából nem bántam, én teljesen jól elvagyok általában a borongós hangulatú történetekkel, bár most néhány novella egy picit nagyobbat ütött, mint úgy egyébként tette volna. Apámmal elég rossz volt a kapcsolatom mindig is, alkoholista volt, huszonévesen láttam őt utoljára, amikor is telefonon közölte a húgommal, hogy kitagad minket (hogy miért, halovány lilám nincs, mert mi soha nem ártottunk neki, fordítva viszont ez nem igaz). Aztán nemrég valakitől megtudtuk, hogy a kórházban haldoklik, a belső szerveit kicsinálta az alkohollal, végül meghalt. Szóval nemcsak a kapcsolatom, az érzéseim is bonyolultak vele és a történtekkel kapcsolatban, és így elég érdekes érzés volt hozzá hasonló apákról és helyzetekről olvasni pont most.

A novellákat én inkább hangulatnovelláknak éreztem, semmint olyan történeteknek, amik direkt módon tanítani akarnak nekünk valamit. Inkább csak átjárják az embert zsigerileg, és hagyják, hogy te magad döntsd el, van-e bennük tanulság, és ha igen, mi. Például a féltékeny féltesó felett sem ítélkeznek, csak szimplán leírják az érzéseit, gondolatait, te pedig olvasóként eldöntheted, hogy át tudod-e érezni őket, egyetértesz-e velük, vagy pedig a megvetett első házasságból származó gyerek pártján állsz. Ahogyan az alkoholista felett sem mond ítéletet a novella, aki azért halt meg, mert aznap is ivott, amikor megfelelő szervet találtak a számára, így nem tudták megműteni, egyszerűen csak elmondja, mi történt, és te majd érzel, ahogy érzel, gondolsz, amit gondolsz.

A hangulatteremtéshez amúgy klasszul hozzájárulhat az a zenei lista, ami a könyv végében található. A szerző mindegyik novellához ajánlott egy zeneművet, amit szerinte érdemes az adott novella olvasása közben meghallgatni. Őszintén bevallom, nem volt lehetőségem mindegyik zeneművet meghallgatni, de bele-belehallgattam a listába, és tényleg adnak valami pluszt a hozzájuk kapcsolt novellákhoz.

5-ből 5 pontot adnék, mert a hangulat nagyon átjött a novellák olvasása közben.

A novellák

Az író stílusa már a regénye olvasásakor is tetszett, most is hasonlóan jól megírt novellákat kaptam. Légrádi Gergely nagyon ért ahhoz, hogy a szavaival hangulatot teremtsen, és elgondolkoztassa az embert.

Voltak olyan novellák, amiket nem nagyon tudtam hova tenni (pl. a végén az egymondatosak), vagy épp az adott történet elején elég homályos volt a helyzet, nem értettem, hogy most mi is történik, és csak később állt össze a kép ezzel kapcsolatban. És akadtak olyan novellák is, amik azonnal bevonzottak. Összességében elégedett vagyok a kötettel, mert érdeklődve olvastam, hatott rám érzelmileg, és több novella is elgondolkoztatott.

Négy történet maradt meg nagyon bennem. Az egyik a fentebb már emlegetett alkoholistáé, akit nem tudtak megműteni, mert aznap is ivott, amikor megfelelő szervet találtak neki, és így meghal. Ezt apám halála után eléggé gyomorszorító érzéssel olvastam végig, mert igen, ha valaki alkoholista, akkor a túlélés érdekében sem tud sokszor megfelelő döntéseket hozni. Ami az eszemmel érthető, mivel ez egy durva függőség, viszont ettől függetlenül dühöt is érzek emiatt, mert senki nem fog fegyvert egyetlen ember fejéhez sem, hogy kezdjen el inni, és legyen függő belőle.

A másik a szintén már fentebb emlegetett féltestvéres sztori, mert bár értem az új gyerek ellenérzéseit, mégis sajnáltam az előző házasságból származó gyereket. Ő nem tehet arról, hogy létezik. Nem tehet arról, hogy az apa valószínűleg ugyanúgy lesz*rja az új gyerekét, aki ezért érez féltékenységet amiatt a rövid idő miatt is, amit a féltestvére az apjával tölthet.

A harmadik pedig egy demens nagypapáról, a lányáról és az unokájáról szól, akik együtt sétálnak, és a nagypapa orrát törölgetik, mert a férfi már azt sem veszi észre, hogy folyik az orra. Igazából ez egy elég ijesztő novella volt számomra, talán még egy horrorsztorinál is ijesztőbb, mert túl valóságos. Bárkivel előfordulhat, hogy egy betegség miatt zavarossá válik a tudata, és az is, hogy egy szerettével történik ilyesmi, neki pedig végig kell néznie. Ez utóbbi számomra sokkal borzalmasabb, mert ha nem tudom, mi történik velem és körülöttem, akkor szenvedni sem szenvedek miatta, de ha látnom kell azt az embert ilyen állapotban, akit szeretek, és nem tudok segíteni rajta, tehetetlen vagyok, az az egyik legrosszabb érzés a világon.

De a negyedik volt a kedvenc novellám az egész kötetből, mert bár ez pont nem illett a családi témakörbe, mégis elgondolkoztató volt. És sci-fi, imádom a sci-fit. Lényegében az életről szólt. Mi számít élőnek? Ki számít embernek? Tudhatod-e biztosra, hogy valódi ember vagy? Megeshet-e, hogy egy számítógépes program szentül meg van győződve arról, hogy ő egy hús-vér ember? Nagyon izgalmas kérdések, mert őszintén szólva, sokszor eszembe jutott már, hogy az életünk, a valóságunk igazából nem is létezik, csak mi hisszük létezőnek. Mint a Mátrixban. Ez egy nagyon izgalmas elmélet, amiben nem hiszek, de nem is tudom azt mondani, hogy kizárt. Az emberi test, az emberi agy, a világ különböző folyamatai nagyon hasonlóan működnek a számítógépes programokhoz. Szóval igen, ez egy baromi érdekes gondolat, és a novella is nagyon izgalmasan fogta meg a témát szerintem.

Szóval 5-ből 4 pont, mert voltak novellák, amiket nem igazán értettem, vagy nem fogtak meg annyira, de a többségük tetszett.

Hogy tetszett ez a könyv?

Igazán érdekes novelláskötet volt. Pont egy olyan pillanatomban kapott el, amikor sokkal jobban megérintettek és elgondolkoztattak a családról szóló témák, és a sokszor borús, depressziós hangulata is illett az enyémhez. Akadt néhány novella, aminek a lényegét nem igazán értettem, de nagyrészt szórakoztató volt a kötet.

Szóval összességében 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a kicsit depressziós hangulatú, főképp a családokról, azok működéséről, a családtagok közötti kapcsolatokról szóló novellákat.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A turnéhoz kapcsolódó játékban a szerző további könyveinek nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet Légrádi Gergely valamely kötetéből, a feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Tally megfelelő sorába.

Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Idézet a játékhoz:

„Mögötted a könyvtár. Annyi könyvet zsúfoltál be, hogy még beporosodni sem tud.”

Állomáslista:

Blogturné

10. 20. Szembetűnő

10. 21. Könyv és más

10. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út

Alexene Farol Follmuth: A tizenkettedik lovag – Blogturné

Viola Reyes a Tizenkettedik lovag nevű MMORPG rajongójaként arra kényszerül, hogy ne női játékosként, hanem férfi karakterként játsszon. Mi történik, ha a Vi számára ellenszenves, lusta diáktanácselnök is játszani kezd? Vajon Jack Orsino sportsérülése és a közös videójátékos kalandok közelebb hozzák őket egymáshoz a valóságban is?

Tartsatok bloggereinkkel ezen az izgalmas blogturnén, de ne felejtsetek el játszani se, mert a Könyvmolyképző Kiadónak hála egy szerencsés olvasónk meg is nyeri A tizenkettedik lovag című regényt!

Miért választottam ezt a könyvet?

Egy megérzés miatt olvastam el ezt a regényt. Eredetileg nem is jelentkeztem erre a turnéra, már el is kezdték megszervezni a többiek, amikor valahogyan szembejött velem a könyv, és azt éreztem, hogy mégis el kell olvasnom. Fogalmam sincs, miért, mert a fülszöveg alapján egy szimpla tinisztorinak tűnt, valamiért mégis úgy döntöttem, hogy oké, turnézok vele én is. És milyen jól működnek a megérzéseim, mert ez a könyv sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik!

Külcsín és kivitelezés

Általában nem igazán vagyok oda a rajzolt borítókért annak ellenére, hogy sok illusztráció önmagában szépre sikerül, mert ha valami nem gyerekeknek készült, akkor zavaró számomra, ha mégis mesekönyvbe illő illusztráció szerepel a borítóján, de ezúttal nem igazán voltak ellenérzéseim. Valószínűleg azért, mert a történetben a karakterek egy online játék szereplőinek a bőrébe bújnak, vagyis a sztoriban „nem hús-vér” formában is léteznek bizonyos módon. És így a borítón lévő rajz passzolt az oldalakon található sztorihoz.

A borítón egyébként a két főszereplő, Vi és Jack található. Vi a karaktere páncélját és kardját viseli, Jack pedig a focimezét, egy koronát a fején, és a kezében mankók vannak. Vagyis míg Vi a játékbeli énjét adja, addig Jack esetében keveredik a játék és a valóság a rajzon. Ez pedig szintén passzol a sztorihoz. Vi kardot szegez Jackre, de mivel a srác mosolyog, ezért ez csak egy játékos harc közöttük, ami szintén passzol a sztorihoz. A talpuk alatti körök és a fejük feletti képecskék a számítógépes játékra utalnak. És külön kiemelném, hogy hasonlítanak a könyvbeli önmagukhoz a rajzon, aminek nagyon örülök, mert utálom, ha a borítón lévő alakok totál másképp néznek ki, mint ahogyan az író leírta őket.

Szóval 5-ből 5 pontot adok.

Alapötlet

Az író Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című történetét dolgozta fel és adott rá 21. századi köntöst. Sok Shakespeare-darabot olvastam már, de őszintén bevallom, ez pont kimaradt valamiért. Tudom, miről szól az eredeti történet, mert többek között Alice Oseman Loveless című könyvében is ezt adják elő a szereplők az egyetemen, és ott elmesélik a történet alapsztoriját, de ez csak felszínes tudás. Ezen minimális ismeret alapján voltak párhuzamok az eredeti történet és a regény között, de valószínűleg el kéne olvasnom a Shakespeare-darabot ahhoz, hogy minden apró utalást észrevehessek.

Az biztos, hogy ez egy 100%-ig feminista regény, szóval igen, pontosan nekem szólt. Vit egy feminista újságíró anya nevelte fel, szóval sokkal tisztábban látja maga körül a fiúk viselkedését, a patriarchális elnyomást, mint más korabeli lányok. Ennek köszönhetően Vit mindenki mogorvának és magának valónak tartja, még a legjobb barátnője is azt a tanácsot adja neki, hogy legyen kicsit kedvesebb a srácokkal, hagyja néha győzni őket, fogja vissza a képességeit, tudását, mert a fiúk nem szeretnek veszíteni, főképp nem egy lánytól. Vi viszont a végletekig hű az elveihez, nem hajlandó meghajolni egyetlen férfi/fiú előtt sem, és nem hajlandó megjátszani magát, csak hogy elfogadják. Még akkor sem, ha emiatt elveszíti az állítólagos barátait. És emiatt nagyon azonosulni tudtam vele, mert én pontosan ugyanilyen vagyok.

Ami egyszerre jó és rossz is. Jó, mert nem hagyjuk megtörni magunkat, nem hagyjuk, hogy átmossák az agyunkat, hogy elvegyék a személyiségünket, és modern rabszolgasorba kényszerítsenek. Rossz, mert szeretnénk szeretni, és szeretnénk, ha szeretnének, csak ehhez baromi nehéz megtalálni a megfelelő embert (és nehezen is adunk esélyt másoknak azért, mert kb. esélytelennek látjuk, hogy pont az adott ember lesz a megfelelő, és alapból a csalódásra készülünk). Azt, aki nem akar elnyomni, hanem büszke az erőnkre és kitartásunkra. Azt, aki nem érzi magát kevesebbnek attól, ha valamiben mi vagyunk esetleg a jobbak. Azt, aki nemcsak azt várja el, hogy mi támogassuk őt, hanem ő is támogat minket. És nemcsak elvben, hanem gyakorlatban is az egyenlőség elvét követi. Szóval elvhűnek lenni elég magányos dolog.

Tetszett, hogy nemcsak a nők szemszögéből mutatja be a könyv a patriarchátus negatívumait és a feminizmust, hanem Jack karakterének köszönhetően a férfiak szemszögéből is. Jack amerikai futballt játszik, ő az iskola sztárjátékosa, ám az egyik meccsen megsérül a térde, és jó időre kiesik a játékból (az sem biztos, hogy valaha képes lesz folytatni). Ennek köszönhetően el kell gondolkoznia a jövőjén, és azt is meg kell tanulnia, hogy miként fejezze ki és dolgozza fel az érzéseit. Mert hát a férfiak esetében sok-sok évszázadon át azzal járt a patriarchátus, hogy el kellett nyomniuk az érzéseiket.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, őszintén bevallom, nem tudtam, hogy lesz-e benne fantasyszál, de nem volt. Vi és Jack csak egy online szerepjáték, a Tizenkettedik lovag keretein belül ismerkednek meg Artúr király világával, ami tele van lovagokkal, mágusokkal és egyéb lényekkel. Nem vagyok gamer, mert bár mindig is vonzott ez a világ, imádok játszani, valahogy sosem volt lehetőségem kipróbálni ezeket a játékokat (sem technikai eszközöm nem volt hozzá, sem ilyesmi iránt érdeklődő játékostársaim). Ennek ellenére olvasni is nagyon érdekes volt erről a hobbiról, vagy nevezhetném életmódnak is. Jó ötlet volt szerintem behozni a regénybe, mert egyfelől adott egyfajta érdekes hangulatot a sztorinak, másfelől zseniális tanulságai voltak. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen játék elidegeníti egymástól az embereket, ez egy magányos játék, miközben pont az a lényege, hogy egyedül nem tudod végigvinni, szükséged van hozzá egy társra mindenképpen. Az utolsó szintet követő érdekesség pedig nagyon ütős volt, lényegében megmutatta Vinek, hogy nagyon is van létjogosultsága ebben a világban a nőknek.

Szóval az alapötlet szintén 5-ből 5 pont.

A kép forrása: 8181dUn4oSL._UF1000,1000_QL80_.jpg (1000×780)

Cselekmény

A történetet Vi és Jack szemszögéből felváltva olvashatjuk E/1-ben, ami klassz, mert érdekes volt mindkettejük fejébe és érzéseibe belelátni. Szerintem azért volt ez fontos, mert női olvasóként jobban megérthettem egy férfi karakter lelkivilágát, a férfi olvasók pedig jobban megérthetik a nők lelkivilágát, problémáit, érzéseit.

Bár hatalmas fordulatok nem történtek a cselekményben, mégis nagyon izgalmasnak találtam. Mert olyasféle jelenetekből és gondolatokból áll össze a történet, amiken rengeteget lehet gondolkozni, filozofálni, és amikből sokat lehet tanulni is. Az anya-lánya, apa-fia, testvérek és különböző barátok közötti szálak mind-mind tele voltak ilyesféle tanulságokkal. Nekem például az volt a leghasznosabb, hogy ha ki is tartok az elveim mellett, időnként megérné adni egy-egy lehetőséget bizonyos embereknek arra, hogy bizonyíthassanak.

– Jack – mondom kétségbeesetten –, ugye tudod, hogy igazából… egy ribanc vagyok?

Erre felhorkan.

– Persze, hogy tudom, Vi. Már ha ez azt jelenti, hogy sosem adod fel. Sosem fogadod el a vereséget. Nem hajtasz térdet, csak mert valaki ezt várja el tőled – mondja, és a keze még mindig az enyém közelében táncol. – Ha ettől ribanc leszel, Vi, akkor rendben, és remélem, sosem változol meg. Sőt, azt is remélem, hogy te változtatsz meg engem. Szeretném azt hinni, hogy már meg is tetted.

Szóval ebben a regényben nem a pörgős cselekmény volt a fontos, hanem inkább az érdekes párbeszédek, a karakterfejlődések, a morális kérdések, a nők és lányok problémái (és persze a fiúké, férfiaké is), ezeket viszont gyönyörűen kifejtette, felépítette az író. Minden jelenetnek, minden párbeszédnek volt valami súlya és jelentősége.

Szóval a cselekmény, ha nem is volt fordulatos, nagyon jól kidolgozott volt, így 5-ből 5 pontot adok rá.

Karakterek

Viola minden mondatát, rezzenését megértettem és átéreztem. A csalódottságát, amiért a legjobb barátnője meghajlik a fiúk előtt inkább, és elárulja őt. A félelmét, hogy végül az anyját is megváltoztatja majd a pasi, akivel járni kezdett. A dühét, amiért lányként nem veszik őt komolyan az élő és online szerepjátékos világban, pedig sokkal profibb és okosabb játékos, mint a fiúk többsége. A frusztráltságát, hogy ő végzi el a srácok munkáját is az iskolai szervezőfeladatokkal kapcsolatban, mert azok miután elnyertek egy tisztséget, már sz*rnak bele a feladataikba, és ráhárítják Vire azok elvégzését, megoldását. Igen, Viola a lábujjától a feje búbjáig feminista, és ezért szívből szerettem őt. És reméltem, hogy legalább ő a történetben megtalálja majd azt a társat, aki valóban a társra lesz, nem az elnyomója.

Jack alapvetően nem egy rossz srác, de rá is hatással volt tudat alatt az a patriarchális világ, amiben felnőtt. Simán normálisnak veszi, hogy kap egy tisztséget, élvezi az előnyeit, de a feladatait ráhagyja Vire, a lányra, aki majd úgyis megcsinálja helyette a dolgokat. Amikor mégis megszervez egy online szerepjátékos eseményt, eszébe sem jut, hogy esetleg az a lányokat is érdekelhetné, csak a fiúkat próbálja rávenni, hogy csatlakozzanak. És hogy akkor mégis mi a különbség közte és más pasik között? Az, hogy Jack nemcsak fejlődőképes, hanem konkrétan akar is fejlődni. Észreveszi, amikor hülyén viselkedik, és belső igénye van arra, hogy jobbá váljon. Nem nézi le Vit, hanem tényleg meghallgatja, és tanul tőle. És ez nagy szó egy patriarchális világban felnőtt sráctól.

Nagyon tetszettek Vi és Jack való életbeli szópárbajai, és az is ahogyan a karaktereik bőrébe bújva megnyíltak egymásnak. Mert igaz, hogy Vi egy férfi karakter mögé rejtőzve, névtelenül beszélgetett és játszott Jackkel, vagyis a srác nem tudta, hogy Vi a játékostársa (azt hitte, hogy Vi fiú ikertestvére az, mert Vi ezt füllentette), mégis mindketten teljesen önmagukat adhatták a játék és az online beszélgetéseik során, valamint a valóságban is.

Érdekes karakter volt még Olivia, Jack volt barátnője is. Jack egyezséget kötött Vivel, aminek a lényege az volt, hogy ő elvégzi végre a tisztégével járó feladatokat, amiket eddig Vire testált, Vi pedig cserébe megtudja neki, hogy Olivia miért is szakított vele. Amúgy vicces volt, mert az első gondolatom a szakítás okára az volt, ami végül ki is derült, de csak röhögtem magamon, hogy á, már mindenbe ezt látom bele, tuti tévedek. De nem. 😂 Hogy pontosan miről is van szó, nem árulom el, de jót kuncogtam magamon és azon is, hogy tényleg igazam volt.

Vi anyukája és tesója is klassz karakterek voltak. Tetszett, hogy Vi az anyukájával teljesen őszintén beszélhet bármiről, és az is aranyos volt, hogy a tesója folyamatosan támogatni akarta őt mindenben (annak ellenére, hogy ez Vinek fel sem tűnt a nagy önsajnálatban dagonyázástól).

– Nem vagyunk barátok – mondom neki –, és ha nem akarod, hogy feljelentselek zaklatás miatt, akkor jobb, ha békén hagysz.

– Hűha, Vi! – mondja Antonia olyan hangon, mintha kajánul elrontottam volna a szórakozását. – Történt valami, vagy csak…?

– Semmi – feleli George az arcára fagyott mosollyal. – Rendben, Vi. Megértettem. Sosem lehet tudni, hogy ki érti a viccet.  

A nyugtalanság gazként ver gyökeret a mellkasomban, kivirágzik, majd elszárad. Gyorsan elfordulok, és motyogok valamit arról, hogy Bashnek kell segítenem.

– Elnézést kérek a viselkedéséért – mondja Antonia halkan a hátam mögött. – Ő már csak ilyen. 

Már nem láthatnak, de úgy torpanok meg, mintha a szavak tőrként hatolnának belém. Úgy érzem, megfulladok.

– Semmi baj, kedvesem – feleli George. – Viola híres a… forrófejűségéről.

– Így is mondhatjuk – nevet fel Antonia, és ettől felfordul a gyomrom.

Antonia (Vi korábbi legjobb barátnője) karaktere tökéletes példája volt annak a lánytípusnak, aki nem gonosz, nem rossz, csak épp naiv, meg akar felelni a fiúknak, és nem veszi észre azokat a red flageket, amiket Vi például azonnal meglát. Ő valóban azt gondolja, hogy Vivel van a probléma, hogy oda is rosszat képzel, ahol nincs is, és nem látja tisztán a körülötte lévő fiúkat, a tetteik mögött megbúvó célokat és érdekeket. Örültem annak, hogy az ő karaktere is fejlődésen ment át, és nem lett végleg elfelejtve, miután Vivel megromlott a barátsága.

A karakterek szerintem nagyon jól ki voltak dolgozva, szóval nem adhatok mást, mint 5-ből 5 pont.

Lezárás

A történet lezárása nem volt túl meglepő, pontosan az történt, amire számítottam, ennek ellenére egyáltalán nem vagyok csalódott, mert ez ebben az esetben pont így volt tökéletes.

Szóval 5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Én is meg vagyok lepve rajta, de nekem nagyon bejött. Imádtam, hogy színtiszta feminista történet volt, szerintem ennyire feminista szórakoztató irodalmi regényt én még nem is olvastam korábban. Sok mindent át tudtam érezni benne, elgondolkoztatott, megszerettem a főszereplőket és a mellékkarakterek közül is jó párat, imádtam a Vi és Jack közötti párbeszédeket, jeleneteket, és csak úgy szimplán élveztem a történetet.

Szóval összességében 5-ből 5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik egy valóban feminista regényt szeretnének olvasni úgy, hogy közben jól is szórakoznak.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A Könyvmolyképző Kiadó oldalán találtok egy beleolvasót Alexene Farol Follmuth nemrég megjelent YA-regényébe, aminek segítségével könnyedén meg fogjátok tudni válaszolni az egyes állomásokon található, könyvhöz kapcsolódó kérdéseinket! Jó olvasást!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Kinek az amulettjéről szól a küldetés?

Állomáslista:

Blogturné

10. 05. Hagyjatok! Olvasok!

10. 09. Utószó

10. 12. Dreamworld

10. 14. Spirit Bliss Sárga könyves út